Psalms 142

1Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor. 2Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.

3Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat, 4Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tőrt hánytak elém. 5Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem.

6Hívlak téged, oh Uram; [s ezt] mondom: Te vagy oltalmam [és] örökségem az élőknek földén; Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál! [ (Psalms 142:8) Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem. ]

7